|
Marilyn Manson: Lest We Forget – The Best Of
Zooore 2006.08.31. 15:07
 Amerikai kedvenc rémembere – „hogy el ne felejtsük” – egybegyűjtötte elmúlt egy évtizedének legismertebb dalait, a Sweet Dreams és Tainted Love feldolgozások mellé pedig csinált egy újabbat, a Depeche Mode-féle Personal Jesusból. A gyűjtemény azonban csak akkor teljes, ha a korlátozott példányszámú kétlemezes verziót választjuk, ahol a bónuszkorongra 20 videoklip került.
Az indusztri-metálos lemezein hol glam-, hol goth elemeket túlsúlyba helyező Antikrisztus Szupersztár mostanában már nem akkora antikrisztus és nem akkora szupersztár, mint hat-nyolc éve volt, de azért még tartja helyét a rock arisztokráciájában, és a legintelligensebb amerikai sztárok élbolyában is. Már a legutóbbi The Golden Age Of Grotesque album turnéján (például a 2003 decemberi bécsi koncereten) is tisztán látható volt a múlthoz való viszonya: az albumokról két-két nagy sikerdal, plusz a nagy sikerré lett feldolgozások képezték a műsor gerincét. Ez a koncepció lényegében már a válogatáslemezt előlegezte meg, ráadásul az is közös pont, hogy a zenekar egyik legslágeresebb kislemezdala, az 1998-as I Don`t Like The Drugs (But The Drugs Like Me) nem szerepel, ami egy MM-slágergyűjtemény esetében megbocsáthatatlan (lehet, hogy Manson már nem szereti ezt a számot, hiszen már a 2000/2001-es turnén is hanyagolta, de talán a hallgatókra kellene bízni, hogy ők is át akarják-e ugrani a CD-n, főleg ha bőven el is fér rajta, helyszűkével sem lehet magyarázni a hiányát). Hiányoznak – ugyanabból a korszakból – a Coma White és az Astonishing Panorama Of The Endtimes című klipdalok is, helyettük viszont olyan kislemezre nem került, klippel sem rendelkező számokat válogattak be, mint az 1996-os Antichrist Superstar albumról való The Reflecting God (ez speciel nem is baj) vagy a nyitó helyre tett The Love Song (a Disposable Teens, The Fight Song és The Nobodies című dalok mellett ez a negyedik szám a Holy Wood albumról, így az a nem túl erős 2001-es lemez aránytalanul nagy szerepet kap ezen a gyűjteményen, míg a csupán két dallal képviselt 1998-as Mechanical Animals aránytalanul kicsit). Dicséretes, hogy szerepel a válogatáson az 1997-es Spawn filmzenelemezre készült Long Hard Road Out Of Hell, melyen a popfázis felé araszoló Manson először próbált ki női vokált (a Sneaker Pimps brit triphop zenekar énekesnőjét, Kelli Alit), a válogatáslemezeken ajánlatos új szám azonban itt sajnos nem egy erős saját szerzemény, hanem – a Sweet Dreams (Are Made Of This) és Tainted Love után – egy újabb szintetikus nyolcvanas évekbeli sláger feldogozása, a Depeche Mode-féle Personal Jesus túlágosan is kiszámítható, semmi izgalommal nem szolgáló átirata (állítólag ennek a dalnak terapikus szerepe volt a 2004 elején súlyos depresszióval küszködő Manson újbóli talpra állásában).
A válogatásalbum iránti felemás érzéseket, csak a limitált példányszámban kapható kétlemezes Deluxe Edition képes feledtetni, az annak DVD-jén szereplő 20 klip között ugyanis ott vannak a fentebb hiányolt 1998-as számok, sőt a (s)AINT eddig kiadatlan pornográf kisfilmje is, melyet Dario Argento olasz horror-maestro lánya, Asia Argento rendezett, továbbá rejtett extraként megtaláljuk a mOBSCENE werkfilmjét is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
