Miért hívjuk szatírnak a szatírt? Igaz-e, hogy a szatírok egy részeges, kicsapongó nép volt?

A szatírok képzelt lények, a görög mitológiában Dionüszosz félig ember, deréktól lefelé pedig kecske alakú kísérői voltak. Törzsük, a karjuk és az arcuk emberformájú roppant szőrős volt. A homlokukon apró szarvak voltak, füleik hegyesek, orruk kampós.

A mitológia szerint buja, részeges népség. Csapdát állítgattak a nimfáknak, kedvelték a táncot, ügyesen furulyáztak. A földművesek tisztelték őket, bárányt áldoztak nekik, és nekik ajánlották az első termést.

A legenda szerint egy thesszálliai barlangban egyszer Sulla légionáriusai elejtettek egy példányt ebből az alsóbb rangú istenségből, s odavitték vezérük elé. Tagolatlan hangokat hallatott, s olyan visszataszító volt, hogy Sulla nyomban visszavitette a vadonba.

A rómaiaknál egyébként Faun, Pán vagy Silvanus volt a nevük. A szatírok ábrázolása (hosszú haj, szakáll és farok, valamint túlméretezett, felálló pénisz) hatott a középkori ördögképre is.